Menni
...vagy nem menni? És tényleg ez a kérdés. Szegény Narika egyedül, én meg próbaidőzöm... De akarom igazán?!
Felhívtam
...az E.ON-t. Nagyon készségesen (miután egyáltalán sikerült kideríteni, hogy ki vagyok, mert név alapján nem lehet, az előző tulaj partnerazonosítója nem volt jó, az enyémet nem írták rá a papírra...) segített az ügyfélszolgálatos hölgy, s együtt aztán rájöttünk, hogy amikor a tulajdonoscserét bejelentettük, akkor két eltérő végződésű címet sikerült felírnom a bejelentőre. És tudjátok, hogy mi volt a vicces? Hogy a számlázási cím jó volt, de ők nem oda küldték a csekkeket, hanem a felhasználás helyére, ahol viszont rosszul volt megadva a házszám, emelet, ajtó. Szerencsére még nem kell többletet fizetnem.
Vettem egy W200i-t, a háttérnek meg már csináltam a macskáról képet. Tízezer forint volt. Ebben a hónapban be akartam hozni a múlt havi lemaradásomat (a túlköltekezést), de megint nem fog sikerülni. Muszáj volt telefont vennem, muszáj lesz kéthavi villanyszámlát kifizetnem, stb. Na, mindegy. Majd lesz valahogy.
Ma vendégségbe jön Lara, aki egyébként általában Angilában tartózkodik. Csinálok rakott krumplit á'la én és palacsintát.
Tegnap
...sokáig bent kellett lennem, már majdnem fél hat volt, mire elindulhattam. Nagy élmény volt az egész nap viselt magassarkú helyett visszabújni a papucsba, szoknya helyett a farmerbe. De mondjuk azért jó volt csiniben is. Egy szeminárium volt nálunk, vagyis még ma is van és a világon mindenhonnan jöttek hozzánk a legtoppabb topmenedzserek és szakértők, hogy tanuljanak. Szóval a farmert betiltotta a gyárigazgató erre a két napra (legalábbis az asszisztensének, a recepciós csajnak és nekem). Nekem azért, mert én mászkáltam velük egész nap és fotóztam őket. Amikor elindultam végül, akkor nem a szokott útvonalat választottam, legalább három ponton mentem másfelé, mint szoktam. És így futottam össze Réz angyalával. Le is fotóztam. Szóval azt hiszem, hogy tegnap boldoggá tettem egy embert :-).
Elhagytam
...a telefonomat. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy aki megtalálta, az vissza ugyan nem adta, de nem is hívta fel a kaliforniai nénikéjét róla. Annyira jellemző, hogy ez is csak velem fordulhat elő, hogy nincs meg a telefonom... Ráadásul ez amúgy is egy rossz hónap. Az EON pedig gyanús, mert amióta itt lakom, még nem kaptam áramszámlát. Vagy csak negyedévente küldik?
Sokat gondolkodom a hova költözésen, vagyis azon, hogy visszamegyek... Néha így érzek, néha úgy. De a pasik, mint olyan, most nem érdekelnek. Nagyon nem. Tövig rágom a műkörmömet, elmegyek hetente háromszor tornázni és nevelem a nevelhetetlen macskát.
Voltunk játszani is, jó volt, bár az én jó kis társaságomból (Réz és a húgom) most senki nem volt ott. A macska persze nem hagyott utána reggel aludni.
Meglehetősen
...nehéz úgy bejegyzést készíteni, hogy a macska itt ül köztem és a monitor között, de azért megpróbálom. Még jó, hogy átlátszók a fülei. Látja a mozgást a monitoron, szóval érdeklődéssel követi még a kurzor mozgását is. Most konkrétan az ujjaimat bámulja, ahogy gépelek. Láttam a neten a múltkor olyan ingyenesen letölthető szoftvert, ami felismeri, ha a macska mászkál a billentyűzeten és lockolja a billentyűzetet, plusz éles hangot ad ki magából. Mivel játék közben már bepróbálkozott, lehet, hogy letöltöm a cuccot. Hátat púposító macska takarta ezt a mondatot, de azért sikerült. Még jó, hogy vakon és tíz ujjal gépelek.
Erre volt tegnap egy poén is. "Te úgy gépelsz, ahogy én recskázok!" (...arról volt szó, hogy igazán elpakolhatnék melóba, elvégre minden adottságom megvan a munkához...) Mire én: "Vakon? Tíz ujjal?" Nekem tetszett. Igaz, elég sok sört ittam (magamhoz képest). Persze búzasört, de képzeld, rizsát nem adtak hozzá. Szóval tegnap volt a főnököm utolsó napja a cégnél. Igazán sajnálom, hogy elmegy. Privátban is jóban voltunk, együtt társasoztunk csütörtökönként. Egy olyan kocsmába mentünk - csak a közvetlen kollégák - , ahol billiárdozni is lehet. De először, vagy két órán át csak dumáltunk. Megtudtuk, hogy egy kanadai faszit fogunk főnöknek kapni, de az még nem most lesz. Addig a közvetlen eggyel nagyobb főnököm lesz a főnök. Azért kíváncsi leszek, hogy egy magyarul nem beszélő kanadai mit fog kezdeni velünk (már velem nem lesz problémája..., de van, aki nem beszél nyelvet magyaron kívül).
Éjfél körül sikerült hazaérnem, de nagyon nehezen, mert a fiúk (a végére csak öten maradtunk) nem akartak hazaengedni. Pedig nekem már nem volt kedvem menni velük, mert Dózsakertben akartak kikötni, nekem meg onnan nem volt kedvem hazamászni gyalog. Azért jó volt, néha még vicces is. Furcsa, hogy egyébként alig látom őket utcai ruhában. Egyébként a második kocsmában és kb. a hatodik sör után (nekem a negyedik) dzsihádot akartak hirdetni.
Ma
...arra jöttem haza, hogy a Narancs beesett a felültöltős mosógépbe, a dob átfordult és a macska a szennyes ruha tetején kuksol - látszólag megmenthetetlenül. L segítségével szerencsére megmenekült. Nagyon hálás vagyok neki ezért.
Nemrégiben
...olvastam a Bőrnyakúak című könyvet. Anthony írja benne, hogy vannak emberek, akik leveleket küldenek az ismeretlen katonának. Utánanéztem a neten, hol lehet ilyet. Van egy oldal, a www.anysoldier.com, ott tök sokan vannak, akik különböző országokba (Irak, Afganisztán) szolgálnak, s leírják, hogy mire van szükségük. Arra gondoltam, hogy az angol gyakorlása szempontjából én is fogok írni egy-két embernek. Sőt, lehet, hogy megpróbálok csomagot is küldeni. Majd meglátom.
Megint
...egy nagyon élénk álom: semmi extra, de nagyon valóságos. Japán voltam. Az állam tűzijátékkal jutalmazta a népet. Úgy oldották meg a biztonságot, hogy jött egy nagyon nagy vonat, hatalmas tartályokkal, amiből kiengedték a vizet. Utána meg a tűzijáték helyett valahogy hirtelen ott teremtek az idegenek. De nem láttam egyet se, csak tudtuk, hogy valami nem stimmel. Sötét volt, az utcák kiürültek, mindenki bezárkózott a lakásába. Én egy ablakkal küzdöttem, az üvegtáblák között rés volt, a kilincs alig tartott valamit. Süvített be a szél. A tévében nem volt adás. Az utcán semmi és senki. De valahogy mégis félelmetes volt. Valaki berohant a lakásba, hogy sehol senki, de látott egy kabátot a földön. Ember nem volt benne.
Mik
...szerepeltek az álmomban: temető, kétfejű csecsemő (csak képen, egy fejfán), sár, hangya, csokoládé, kerékpár, templomtornyok, macska, kukoricaföld.
A macska még egy korábbi álmomból van, de a többire még emlékszem, mert most álmodtam, az előbb.
Sétáltam vissza valahonnan. Ja, temetésről. Akkor hozzátennék pár címszót: lovaskocsi, díszes lovak, temetői menet, himnusz, rendőrök, sírok, temetés, virág.
Szóval egy temetés mellett mentem el (a középsői temetőnél), ahol két rendőrt temettek. Láttam a képeket a fejfán. Aztán megszólalt a Himnusz, én meg összetalálkoztam a családommal, akik nem a temetés miatt voltak ott, hanem, mert a nagynéném pasija adta a lovakat a fogathoz, amin a koporsókat kihozták, s ő maga is ott volt a gyászhuszárok (?) között. Utána valahogy sétáltam vissza, láttam a város templomtornyait. Elmentem egy temető mellett, aminek a sarkában lévő sír felkeltette az érdeklődésemet (amúgy is gyerekkoromban mindig, amíg a többiek a sírokat intézték, én jártam a temetőt és olvasgattam a neveket, évszámokat). Egy kislány sírja volt, valamikor az ezernyolcszázas évekből (álmomban ez valami 8849 volt, de maradjunk az 1849-nél). Egyébként rosszul volt felírva az évszám, mert születési dátumot későbbre írtak, mint elhalálozást. Először azt hittem, hogy a mindösszesen csak egy évet élt kislányról a fejfán két kép van, de aztán rájöttem, hogy ez egy kétfejű kislány. Meg akartam nézni közelebbről is a sírt, így aztán odamentem egy bolthoz, egy régi, inkább múzeum-szerű bolthoz és bementem, hogy megkérdezzem, honnan lehet bemenni a temetőbe. A nő átvezetett a bolton (közben csokit ettem, ami folyton a földre pergett, de felvettem és megettem, ráadásul étcsoki volt, amit nem is szeretek), ki, ahol egy kis kukoricás és felszántott (nagyon sáros) föld választott el a temetőtől. A kisebbik tesóm kapásból elsüllyedt és el is esett. Ott ébredtem fel, hogy őt felsegítem és elkezdem próbálgatni, hogy mennyire fogok elsüllyedni.
Képzeld, Réz
...ma odajött hozzám ex-kövér-sovány a következő szöveggel: mit csinálok az ünnepek alatt? én: csehországba utazom. ő: szabad érdeklődni, hogy miért? én: igen, versenyre. ő: ó, kivel. én: akivel eddig. ő: jaj, megint minden rendben van köztünk? én: nem, de attól még mehetünk versenyre, ahogy eddig. nem? ő: aha, de ha meggondolnám magam és nem csinálok semmit huszadikán, akkor átmehetnék hozzá filmet nézni.
Megállapításaim:
- no önkritika
- no önismeret
- no énismeret
- tudja, hogy gyűlölöm, lenézem, imádlak téged --> mit akar?
Az előbb
...ezt találtam egy blog fejlécében (azt hiszem, hogy Gigi blogja néven dobta ki a google), s mivel nagyon megtetszett, le kell jegyezzem ide:
Láss olyannak, amilyen valóban vagyok. Nem én hazudtam, ha szemed csak a részt látta bennem.
Tanulságos, nem?
Elkezdtem fordítani. Két novellát lefordítottam ma, horrorost, de az egyikben van egy mondat, amivel nem boldogultam. Ha valakinek van ötlete, szóljon. A következő (fél)mondatról van szó: ...looked lots of parts of things big and canine. Még agyalok rajta. Vagyis csak ezen agyalok.
Mikkamakka megmondta tegnap Narancsnak, hogy hozzám költözik. Valószínűleg örült, hogy Famanguszta többet nem fogja tépni. A tollaspárna helyett macska lesz az ölemben. Vagy mindkettő. Mikka azt mondta, hogy Nari annyira boldog lesz, ha velem alhat, hogy a fejemen ülve fog dorombolni egész éjjel. Ebben még majd egyezséget kell kötnöm Narival. Éjjel aludnom kell.
Nagyon éjszaka
...volt, amikor az előbb csörgött a telefonom. Megkérdeztem az embert, aki felhívott melóból, hogy mennyi az idő, de csak annyit tudott mondani, hogy felkeléshez még túl korán van, lefekvéshez meg már túl késő. Szóval fél három. Most meg már nem fekszem vissza, hanem nemsokára bemegyek melóba, mert úgyis van mínuszom bőven.
Nincs semmi extra történés, csak Rézért kell aggódni, mert még mindig nincs munkája. Ezúton üzenem neki, hogy ha haza kell jönnie, akkor amíg Cseperkének ki van adva a lakás, lakhat nálam, sőt, amit tudok, megosztok vele. Az nem sok, mert egy ágyban kell aludnunk, de jobb, mint a semmi. Nagyon remélem azonban egyelőre, hogy beáll valami pozitív változás az életében, mert különben megérdemli. És ne pityeregjen, mert büszkék vagyunk rá.
Exkövérsovány viszont tudja, hogy Norvégiában van, szóval szerintem dándinak jár a szája. Ha még a blogról is tud, akkor pont egy olyan ember olvasgatja a blogot (Rézét), akinek semmi köze hozzá. Mindenesetre megyek, nézegetek állásokat Norvégiában. Még annyi, hogy augusztus 25-től velem lakik Őnagysága, Narancs kisasszony :))!!!!
Finnország
...szuper volt. Vagyis hát voltak negatívumok is, mint a sok utazás, meg az elgémberedett nyak, de végső soron én csak utaztam, nem kellett harminc órát vezetnem.
A legjobb este: amikor finn barátunk és barátnője átjöttek a kempingbe és hoztak mindenféle finom, grillezni való kolbászt (de nem volt kolbász-szerű), meg salátát, kenyeret és nagyon jól laktunk.
A legjobb sztori: az egyik emberke kiadta a lakását négy magyarnak, de mivel mégis kapott munkát a verseny idejére, visszakéredzkedett és az erkélyen aludt, mert az egyszobás, egy darab emeletes ággyal ellátott szobában (amiben már négy magyar aludt) nem fért volna el.
A legjobb fej: talán az a srác volt, aki kamerával vette az eseményeket és nem volt lekezelő csak azért, mert ő éves akkreditációs mellénnyel grasszált.
A legrosszabb pillanat: a helikopter a fejünk felett úgy döntött, hogy szar helyen állunk (tavaly ugyanott álltunk), tömörüljünk be tizenöten egy szikla mögé, aminél speciel én fél fejjel alacsonyabb vagyok, s onnan dolgozzunk. Egy idősebb fotóst megütöttek a rendezők, miközben rendezkedtek.
A legjobb kaja: majd jövőre. Idén csak pizzát ettem.
A legjobb hely: a helsinki piac a kikötőben. Nagyon hangulatos.
A legjobb változás tavalyhoz képest: minden nap el tudtunk menni időben fürdeni, meleg víz is volt.
Snickle
...Dippindunkin (vagyis én) meginvitállak egy kis névcserére. Most kaptam, de nem akarom e-mailben küldözgetni. Eszerint Réz (ha gondot okozna a számolás): Doombah Dippindunkin, vagyis tesók vagyunk. Ha esetleg megunnád a Rézangyalt...
Nem rossz A neve sem: Tootsie Chickenlips. Nem kell sok angoltudás ahhoz, hogy fetrengve röhögjek.
1. A keresztnév harmadik betűjéből jön az új keresztnév:
a = snickle
b = doombah
c = goober
d = cheesey
e = crusty
f = greasy
g = dumbo
h = farcus
i = dorky
j = doofus
k = funky
l = boobie
m = sleezy
n = sloopy
o = fluffy
p = stinky
q = slimy
r = dorfus
s = snooty
t = tootsie
u = dipsy
v = sneezy
w = liver
x = skippy
y = dinky
z = zippy
2. A vezetéknév második betűjéből jön az új vezetéknév első fele:
a = dippin
b = feather
c = batty
d = burger
e = chicken
f = barffy
g = lizard
h = waffle
i = farkle
j = monkey
k = flippin
l = fricken
m = bubble
n = rhino
o = potty
p = hamster
q = buckle
r = gizzard
s = lickin
t = snickle
u = chuckle
v = pickle
w = hubble
x = dingle
y = gorilla
z = girdle
3. A vezetéknév harmadik betűjéből jön a vezetéknév második fele:
a = butt
b = boob
c = face
d = nose
e = hump
f = breath
g = pants
h = shorts
i = lips
j = honker
k = head
l = tush
m = chunks
n = dunkin
o = brains
p = biscuits
q = toes
r = doodle
s = fanny
t = sniffer
u = sprinkles
v = frack
w = squirt
x = humperdinck
y = hiney
z = juice
És ha valaki szeretné érteni is, akkor a www.urbandictionary.com oldalon lehet keresgélni (mert hogy nem tudtam a hivatkozásból hirtelen kiszedni azt a vacakot).
Nashán
...felbuzdulva: „gyerekkori balesetek”. Az első, amire emlékszem, hogy pár évesen téglát sütöttem egy tepsibe a kerítésen. Leesett egy tégla, egyenesen a nagylábujjamra. Nem emlékszem a részletekre, csak arra, hogy tévét néztem, amíg anyám leoperálta az ujjamról a körmöt.
Egyszer akkorát estem, hogy a térdemen lett egy hatalmas nagy seb, amit olyan spray-vel fújt be anyám, amitől egy ilyen „védőbuborék” képződött rajta. Nagyon vicces volt, emlékszem rá, hogy ilyen buborékkal a térdemen mászkáltam.
Egyszer elestem az iskolában az udvaron, de egy kis vérzésen túl nem lett különösebb bajom. A fejemet vertem be. Emlékszem egy új vonalzóra, valamint egy új könyvre az eset kapcsán.
Egyszer az egyik osztálytársam el akart vágni vonalzóval egy darab papírt. Én tartottam a papírt, ő meg szépen hatalmasat csapott a vonalzóval a számra.
Egyszer orrba rúgott egy csaj, aki meg akarta mutatni, hogy milyen harcművészetet tanul.
Egyszer le akartam törni egy ágat, amit következetesen a fa belseje felé húztam, hátha letörik. A fa megunt, odavágott a törzséhez, amitől felszakadt a hátam (nem komoly, csak sebes volt sokáig).
Egyszer, amikor éppen szokás szerint költözködtem, belenyúltam abba az infúzióstűbe, amivel a hasamat szúrták át a piercinghez. Emlékként őriztem. Ezek után azonban kidobtam. Igazából az eset csak azért volt érdekes, mert a seb nem tudott kivérezni, hanem sokszorosára dagadt és mehettünk vele a sebészetre.
A Tátrában gyerekként sikerült egyszer nekivágni a fejemet az éjjeli szekrénynek alvás közben. Csak onnan jöttem rá, hogy ez történt, hogy véres volt a párna, meg rászáradt véres a fejem.
Egyszer nekimentem bicóval egy álló autónak. Nem lett semmi bajom, csak közröhej tárgya lettem. Egyébként azért mentem neki, mert olvastam a bicón.
Három maradandó sebem közül az elsőt úgy szereztem, hogy a nyári szünetben, amikor a mamámmal voltam az oviban, ahol dolgozott, elestem és a fejemet nekivágtam vagy a küszöbnek, vagy pedig az ajtófélfának. Ezt a sebet két öltéssel kellett összevarrni és az ovis székhez való párnákat szorították a fejemhez, amíg el nem állt a vérzés. A mai napig van egy mélyedés itt a fejemen.
A másik maradandó sérülést sajtvágás közben szereztem. Anyámnak volt egy nagy, sárganyelű kése. Nagyon kemény sajtot akartam vele elvágni, de megcsúszott a kés és helyette az ujjamat vágtam el. Mindent összevéreztem, de azt hiszem, hogy anyám nem nagyon aggódott.
A harmadikat pedig úgy, hogy ablakpucolás közben kibillent alólam az íróasztal és én akkorát estem, mint az ólajtó. Amivel nem is lett volna baj, csak éppen a lemezradiátorra estem és mindkét lábamat felszakította az éles pereme. Nem volt veszélyes, csak megmaradt a nyoma.
Egy ilyet a Gurigáék szomszédjában is sikerült esnem, a varrógépasztal borult ki alólam. Az asztalnak letört a fogója, én meg jól bevágtam a lábam.
Felnőttként már egészen rendeződtek (volna) a dolgaim... Ha nem számítjuk, hogy egyszer egy fél emeletnyit estem a lépcsőn. Ez úgy történt, hogy csendben akartam lemenni és ezért – magassarkú csizmában – ügyeltem rá, hogy a lépcső szélére lépjek. A lépcsőfordulóban aztán a legfelső lépcsőn egészen egyszerűen a sarkaim fenn maradtak, én meg előrefelé eldőltem, mint egy krumpliszsák. „Csak” az állam szakadt fel a nyolc-kilenc lépcsőfokos zuhanás során, meg persze lenyúztam a lábam és a tenyerem.
Mostanában (pár éve) csak azért jártam a sebészeten, mert sikerült úgy levágnom a nagylábujjam körmét, hogy többszörös méretűre dagadt az ujjam a gennytől. Nagyon aranyosan leérzéstelenítették és lekapták a körmöt. Az egészben az volt a szörnyű, hogy ez télen történt, amikor nem tudtam cipőt venni a lábamra és papucsban bolondoztam az utcán, meg hogy minden lépcsőbe belerúgtam – a fájóssal. És csak akkor akartam igazán elájulni, amikor nekem kellett átkötözni. Ha éltetek már át szörnyen hosszú, majdnem elájulós perceket, akkor tudjátok, hogy milyen ott állni a kádra feltett fél lábbal és azon gondolkodni, hogy „tépjem, vagy ne tépjem?!”, meg „gyorsan, vagy lassan?!”